Több napja gondolkozom azon, hogy miként is tudnám a legjobban jellemezni az elmúlt cont, és kisebb nagyobb átgondolás után arra jutottam, hogy a legjobb jellemző a libabőr és a borzongás - de szerencsére nem csak az október eleji cidris idő miatt.

Na de ne rohanjunk előre rögtön az összeguésig inkább kezdem az elején a történetet:

Péntek reggel - "Már több mint 40 órája fent vagyok és még mindig nincs minden kész" életérzés és robotolás az utolsó mozzanatokkal - egy kis ragasztó ide, egy kis dekorgumi oda, még ezt is megkéne varrni, oda pár öltés, ez nincs meg, az nincs meg, be se fogunk férni és különben is már indulni kéne. Egyszóval a szokásos conra indulás előtti káosz XD IGazából már délelőtt el akartunk indulni, hogy az eddigiektől eltérően most még világosban érjünk föl a nagy pestfaluba és legyen időnk próbálni. Haha mi kis naívak. Délután háromkor a frissen lakkozott fegyók még úgy ragadtak mint a cukormáz a sivatagban. Epic Fail XD De végülis rájöttünk, hogy ha az áhított száradásra vágyunk a holnap esti koncertre se érünk oda, így ipari mennyiségű neilon és alufólia elő, szuperborítás a fegyókra mindent be a kocsiba, és végre indulás. A változatosság kedvéért egy vödörrel és egy parókával az ölembe ültem végig az utat, aminek a végére érve természetesen besötétedett. Najó igazából már félúton lehetett látni a csillagokat XD

Felérve a PAT1es bázisra, ahol most 8an vertünk tanyát az eddigiektől eltérően folytatódott a totális káosz. Pakkok és fegyók mindenfele, az egyik hisztizik a mekiért, a másik már ki se látszik a sangriás üvegből, a harmadik megint másért nyomul - agyrém. És akkor jött az est fénypontja: áramszünet XD Én mondom nincs viccesebb mint ahogy egy csapat kicsi BATáros ül O_o fejekkel a sötétben egy psp fényénél. Még jó, hogy próbálni és parókát stylolni akartunk... Franc tudja mennyi idő telt el így de végül visszakaptuk a világosságot, csak épp a net

meg a kábel nem tért vissza, viszont este 11kor jött az örömhír, hogy mégis megjött a hetekkel ezelőtt rendelt punky paróka Sorához. Yay!

Szombat - aludtam 4 órát yessss, ez azért a fent töltött 50valahány után megváltás volt komolyan. Természetesen azonban a reggel ismét nyögvenyelősen indult (parókavágás, sorrbanállás a fürdő előtt, rosszullét és idegbaj) és esélyünk se volt időben odajutni, de már megszoktam. Szerencsére jól döntöttem, amikor is ismét a vampire knightos cosplay mellett döntöttem, voltaképp alig fáztam. A conra érve beestünk a craft versenyre - a legmeglepőbb az volt, hogy a 3ik sorból néztük, pedig nem voltak kevesen. Mák 8D A mezőnyt olyan szokásosnak éreztem, voltak nagyon jók, akik már a színpadra lépéskor abszolút díjbiztosak voltak, voltak átlagosak, és ismét csak akadtak olyanok akik kevésbé craftra valók voltak. Viszont a csoportokat én most gyengének éreztem. Persze lehet csak azért mert eddig mindig volt egy két überjó csapat durva kosztümökkel és brutál fegyókkal, vagy azért mert a kupára készülve mi is ezt a színvonalat hoztuk, de akkor is olyan érzéssel jöttünk ki a csopisról, hogy a másnapi cuccainkal simán megálltuk volna a helyünket ezek a csapatok közt. Ez kicsit csalódás volt, viszont nagy respekt a pokémon csapatnak, imádtam őket :D
A szombati conozást ez után hamar berekesztettük, mert egyrészt próbálni kellett, másrészt kezdtem egyre jobban kifeküdni, mert persze voltam olyan jó arc, hogy con előtt egy nappal benyaltam valami vacak rókafogó vírust -__- Viszont pirospont mert csak kétszer lettem rosszul craft alatt XD 

Szóval vissza a szállásra, tápolás, próbálás (egy nappaliban XD) fetrengés, B terv kidolgozás perfbakik esetére majd mindenki bezombult. Tike, Cero és én azonban nem, hanem bevágódtunk a kocsiba és irány vissua conra, nincs az az isten, hogy kihagyjuk a Kokia koncertet. Nem mondhatnám, hogy fan vagyok (nem vagyok muzikálisan az a rajongó típus, én hallgatni szeretem a dolgokat nem rajongani érte) de nagyon szeretem hallgatni a számait, és ez ilyen egyszer az életben alkalomnak mutatkozott, szóval úgy voltam vele, hogy ha félhullán is de én ott akarok lenni. A conra érve a nagyterem le volt még zárva, de így is kisebb tömeg gyűlt össze. Mi kimentünk a K előtti lépcsőre, Tike amúgy is bagózni akart, szóval szépen megálltunk a kuka mellett, ott úgy se vagyunk útba senkinek. Aha, kb. 3szor rántottak vissza, hogy megmentsenek a bokorban landulástól. Hát fákk én talán díszből állok a bejárat előtti lépcsőn? Komolyan kezdtem egyre antiszociálisabbá válni, ahogy sűrűsödött a tömeg a körülöttünk és úgy lökdöstek ide oda, mintha muszáj lenne pedig még vagy negyed óra vissza volt nyitásig. Felötlött bennem a 'Pecsa-érzet" és egyáltalán nem kellemes nosztalgiaként. A hab a tortán az volt amikor kinyíltak az ajtón és a zombult tömeg csordaként indult meg. Nem tudtam mást mint kapaszkodni Tikébe és imádkozni, hogy a mögöttem jövők ne nyomjanak agyon. Komolyan nem értem ezeket az állatias ösztönöket. Nekem mindegy volt, hogy az előrébb lévő székeken vagy a terem hátuljában ülök, úgy voltam vele, ha kell az ajtóban is leülök a tömeg mögött csak had halljam, nem a látványért, hanem az élményért jöttem. De úgy tűnik ezzel egyedül voltam.

Az ember áradat valahová a terem közepére sodort, ahol meglepő módon a szélen maradt két egymás mögötti üres szék, így ha már odakeveredtünk leültünk. Igazából még tökéletesen rá is láttam a színpadra, bár ez a koncert során inkább átok volt mint áldás. Ezúton is szívéjes fákkolásom a fénytechnikusnak aki szivárványreflektoráradattal trancsírozta a látóidegeinket. Ez volt az első alkalom, hogy visszasírtam a pecsát, ott a technikus legalább csak két színnel dolgozott: pirossal és sötéttel. Na de zsörtölődés ide vagy oda, megjött Kokia, és kezdetét vette a koncert. Nekem ugyan bot fülem van, és a szöveget se értettem, de olyan hatással volt rám ez a zene, amilyet a gép előtt ülve el se tudtam képzelni. Sose gondoltam volna, hogy képes vagyok

egy órán keresztül masszívan libabőrzeni és borzongani attól amit hallok. Egyszerűen fantasztikus volt. Életem egyik legnagyobb hibája lett volna, ha ezt kihagyom. És még mindig nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen kis törékeny nőből honnan jön ez a gigászi hang, félelmetes.
De egyszer minden csoda véget ér, így lett a koncerttel is. Utána még egy kicsit élveztük az éjszakai expót, beszélgettünk ismerősökkel majd vissza a szállásra, ahol természetesen nem a megérdemelt pihenés várt, hanem éjjel kettőig paróka dizájnolás XD 

Vasárnap reggel: Esze-veszett semmit tevés én már reggel hétkor rohangálok mint a mérgezett egér, mert még ez meg az is vissza van, mindenki más fetreng, vagy zombultan pizsiben ül a reggeli felett. Komolyan nem tudom, hogy miért gondolom mindig azt, hogy ha korán felkelek akkor mindenki időben elkészül T_T De végülis 11 körül mindenki teljesen jelmezbe került , és sikerült mindent bepréselni a kocsiba is, hogy átzötykölődjünk az expóhoz. A parkolóban tartottunk még egy gyors kellékes próbát (mert hogy ilyenünk ugye nem volt de a felpakoláshoz kellett) a többit pedig elméletben rendeztük le. Igazából kicsit para volt belegondolni, hogy már megint nem volt egy 100%os próbánk se XD

A színpad mögött tanyáztunk a verseny előtt, majd jött a hirtelen rohangálás a sorrend miatt. Félreértések elkerülése végett: nem bunda volt, hogy előre kerültünk. Köztudott, hogy mi a Kupára jelentkeztünk, amint megnyitották a jelentkezést, perfre nem is akartunk menni(nem is lehetett volna). Sajnos jelentkezés hiánya miatt azonban a kupa nem indult így választanunk kellett, hogy most akkor crafton vagy perfen indulunk, mi pedig a perfre szavaztunk, így kerültünk a lista végére, holott ugyebár mindig elsők közt jelentkezünk ahogy most is. Ez a cp szervezőknek is feltűnt, így felajánlották,  hogy ha lesz olyan csapat aki előre enged minket, akkor előre mehetünk. Ezúton is nagy köszönet a Reklámzabálók csapatnak, hogy helyet szorítottak nekünk, örök hála :D

ígyhát ugye második produkcióként léptünk a színpadra, ami nagyon meglepett, hogy már a felkonferálásnál üdvrivalgást kaptunk, pedig csak annyit hallott a közönség, hogy BATár (még csak kép se volt kivetítve, hogy a karaktereknek szóljon az sikoly) már itt beleborzongtam, hogy te jó ég, már tudják kik vagyunk, és már csak annak a ténynek örülnek, hogy mindjárt mi jövünk. Mondanom se kell pumpált bennem az adrenalin, de már nem izgultam, hanem rettenetesen boldog voltam. A színpadon pedig aztán végképp elárasztott a rózsaszín köd, szinte végig szólt a taps és a sikoly. A perf olyan simán ment mint eddig még soha, egyszerűen élveztük amit csináltunk, és talán ez lett az eddigi legjobb perfünk. Nem számított, hogy bakiztunk, és összetörtük magunkat, ez mámor volt. A végén pedig a közönséggel együtt nevettünk a saját fotóinkon, hogy aztán újra felrobbanjunk XD Természetesen a végén megint nem sikerült a meghajlás, én nem is tudom minek erőltettni XD 

Amikor lementünk boldog lihegés és jelmezcsekkolás következett - szerencsére a cuccok nem nagyon sérültek, viszont mi alig tudtunk mozogni, és kék zöld foltok mindenhol. Gyors kimentünk fotózásra, és az extrahideg végett nem is maradtunk sokáig pózolni, inkább usgyi vissza a többi perfre. Leültünk legelőre a földre, ahonnan tökéletesen láttunk mindent, leszámítva a kicsit belógó fénytechnikaállványt XD
A perf mezőnyről: nekem nagy pozitívum volt ez a verseny a tavaszihoz képest. Változatos volt a mezőny, csak egy caramelldansent láttam, és az elcsépelt poénok helyett inkább az újszerűségre került a hangsúly. Nem éreztem azt, hogy tucatvackokat nézek. Nagyon bejött, hogy új szempontok felől közelítik meg a perfet, és nem mindenki a random táncira/pompomra vagy poénkodásra megy rá. Persze voltak olyanok is amiket nem élveztünk annyira, de összességében jó volt a mostani felhozatal. A verseny számomra igazi csúcspontja azonban a 17. csapat után következett. Yuriko kiállt konferálni, majd viccesen beközölte, hogy most majdnem újra felkonferálta a BATárt (mert ugye eredetileg 18. helyen álltunk) erre az egy mondatára, a közönség egy emberként kezdett el újjongani, és egyszerre csak elkezdtek kórusba kiabálni, hogy vissza-vissza! Ilyet még nem éltünk meg, csak álltunk/ültönk megszeppenve a terem szélén, és sírhatnékra álló fejjel néztünk egymásra, hogy te jó ég ez nekünk szól. Ilyen libabőr és borzongás még a koncerten se futott végig rajtam, komolyan sírni tudtam volna meghatottságomban, és úgy voltam vele, hogy igen, megérte szenvedni a jelmezekkel, megérte összetörni magunkat a színpadon, hiszen ez a teremnyi ember, most csak nekünk örül, és újra látnának. Ez azt hiszem életem egyik legszebb élménye marad.
Ezután mámorittasan lődörögtünk az expo területén, fotózkodtunk, beszélgettünk, egyszer még az árusokon is végigmentem, igaz csak lopva mertem rápillantani a portékájukra, mondván minek fájdítsam a szívem, amikor molylepkék rágják a tárcám. Innen már tényleg örömconozás volt :D

Nagy negatívum viszont, hogy egyesek úgy érzik, a perf verseny arról szól, hogy legyőzzenek minket, és még rágalmakat is terjesztenek. Nem bundázunk, nem lopunk ötleteket, nem szavazunk magunkra, és végképp nem azért járunk perfezni, hogy eldőljön ki a jobb mi vagy az XY csapat. Az egyetlen mércénk, hogy mi és a közönség élvezzük, és, hogy megüssük vagy übereljük a korábbi előadásaink színvonalát. Az, hogy valaki minket tekint ennek a mércének megtisztelő, hiszen elismeri, hogy jók vagyunk, de könyörgöm, ez nem egy vérremenő rivalizálás, és aki ennek az ellenkezőjét tartja hát az elég egyoldalú. Ez egy rohadt szar helyzet, amire nem tudom mit kéne reagállni. Mondhatnám, hogy ha nem tetszik akkor csinálj jobbat, de nem vagyok ennyire primitív. Egyszerűen vannak emberek akiknek mindig savanyú a szőlő, de nem hinném, hogy erről mi tehetnénk. CSak sajnálni tudom az ilyen hozzáállású embereket. Én elhiszem, hogy ez egy verseny, és a versenyeken mindenki nyerni akar, hazudnék ha azt mondanám, hogy minket nem érdekel ez a része, de azt kell mondanom, hogy ennyi perfel a hátunk mögött nem a papírosítás számít, hanem hogy elégedettek legyünk önmagunkkal, megüssük a magunknak kitűzött mércét, és hogy a közönség élvezze. Nekünk ez már rég nem arról szól, hogy ki veszít vagy nyer. Mi se voltunk mindig a toppon, voltak gyenge előadásaink is, mégse kezdtük el a másik arcába sújkolni, mert tisztában voltunk vele mi magunk is, hogy ez most nem volt olyan jó. De nem áltunk le duzzogni mint a kisgyerekek, és pletykákat terjeszteni mert úgy könnyebb elviselni, hanem abban a minutumban nekiálltunk a következőnek amivel legyőztük a saját mumusunk és jobban csináltuk. Ennyi. De aki mindig a másikhoz viszonyít és közben még csak a saját lelkében se rakott rendet az soha nem fogja úgy látni ezeket a dolgokat ahogy mi, szóval lehet, hogy hiába tépem a szám, de ezt ki kellett adnom magamból, mert nem szeretem az ilyen elfajzásokat. Ennek a boldogságról és a szórakozásról kell szólnia nem az eszeveszett acsarkodásról és rivalizálásról. Élvezzétek a cosplayt, és ha kitűzöl egy célt az ne a másik begyalázása legyen, hanem egy szint amit el akarsz érni. Tapsban és örömben mérjük a győzelmet ne legyőzött "ellenfelekben" mert ez nem harc vagy háború. Ennyi - lelövöm magam.

Összegezve a rant után: függetlenül a rontó körülményektől, mint a hideg vagy a betegség, nagyon élveztem a cont, egy újabb élmény volt, semmit nem bántam meg. Zidane volt az eddig kedvenc cpm, és nagyon örültem, hogy voltak akik felismertek és a nevén szólítottak :D Örültem a perf mezőnynek, annak, hogy ismét tudtunk barátkozni, sokat beszélgetni azokkal akikkel korábban nem annyit, hogy a közönség tudta kik vagyunk, és örültek nekünk, hogy voltak olyan perfesek akik őszintén örültek nekünk, és mi is nekik. Nem vagyok egy érzelgős típus de ezen a conon annyi szép emléket szereztem, hogy ha belegondolok tényleg könnybe lábad a szemem, és lúdbőrzik a hátam. Ez volt a 10. conom és egyben az egyik legjobb is. :D
 

Ps. bocs, hogy ilyen hosszú aki elolvassa kap egy sütit XD